Gyár + színház = ?

Múlt hétvégén a kolozsvári Ecsetgyárban a Váróterem Projekt ( http://varoteremprojekt.wordpress.com/ ) első bemutatóját néztem: Karl Wittlinger: Ismered a Tejutat?. Az előadás valójában már adaptáció, nem is könnyű megérteni. Párhuzamos történetek váltják egymást, és a nézőnek (legalábbis nekem) nem mindig sikerül a színésszel együtt átlépni egyik síkról a másikra – mert a színész ugye, tudja az összefüggéseket, a külső szem viszont a láttottakból kell következtessen. De nem baj, hogy nem minden világos, hogy vannak homályos részletek, ez is az előadás része, jót tesz a hangulatnak. Orvos és páciense öngyilkosak lettek, mikor begyúródunk az előadásra, már ott fekszenek a fekete zsákokban. Az előadás tere, a hullaház aztán a halottak „képzeletében” zajló múltbeli események színpadává válik: kettejük kapcsolatára, múltjára, személyükre falra vetített videó-részletek utalnak, illetve ők maguk megelevenedve jelenítenek meg egy harmadik történet szálat. Nem mellékes, hogy a helyszín alternatív tér, egy gyár terme. Ők (az alkotók) azt mondják, valami mást akarnak, mint, ami kőszínház. Nyitottabb, rugalmasabb formában dolgozni – és ez vonatkozik a helyszínre is, én azt mondom. Ezenkívül a gyár hűvössége, szürkesége, merevsége, elhagyatottsága is (akár) most hozzájárul az előadás hangulatához, témájához.

Közvetlen környezetünkben, de még Erdély szinten sem mindennapi és sűrűn gyakorolt dolog színház helyett egy lepukkant gyárban előadást rendezni. Akik mégis ilyesmire vetemednek, vagy azért teszik, mert a gyár épülete (méretei, beosztása) jobban megfelel elképzeléseiknek, mint a színházé, vagy, mert a gyár önmagában hozzátartozik a rendezői koncepcióhoz. Mindegy mi van mögötte, a színházba járók többsége nem lenne hajlandó színháza kényelmét, hagyományát, satöbbijét feláladozni egy gyár-színházi előadásért. De igazából engem most nem is a rugalmatlanság érdekel, hanem például az, hogy mitől más a gyárban, mint a színházban? Több, jobb, vagy csak más? Ez elsősorban az előadás stílusától, színvonalától függ, de azon túlmenően... az épületen kívül milyen más határ választja el egymástól az itt és ott játszott előadásokat? A gyárban van egy nem mindennapi hangulat, amihez képest a kőszínház már hétköznapi élménynek számít, és létrejön egy új közönség/közösség is. De a gyárban színházban érezzük-e magunkat? Ha igen, miért? Ha nem, baj-e az? Egyelőre ezek a kérdések jutottak eszembe életem első két gyár-színházi előadása után.

Végezetül pedig: ne hagyjátok a kőszínházat, s a nemzetit... de azért az Ecsetgyárba is menjetek el!