Szintén a Bethlennel kapcsolatos benyomások: Kétszer néztük meg, másodjára azért, mert éreztük, hogy több van ebben, mint amennyit egy fáradt egyetemista le-lecsukódó szeme meglát benne. Vagy lehet, hogy engem is csak az a libikókajáték bizonytalanított el az első megnézés után, ami Júliát is zavarta, hogy egyszerre épít és "rombol", ahogy a pátoszosba hajló jelenetektől eltávolít a kar. Bethlen politikai és magánéleti személyisége egyszerre volt bemutatva, ebből a másodikkal többet tudtam kezdeni, mint az elsővel. Pedig valószínűleg az agyunkban lévő történelmi hiányosságokat is az apródok kara hivatott betölteni, azzal, hogy mint egy lábjegyzetben az adott előadásbeli pillanathoz tartozó történelmi információkat elhadarták. Sakkfigurákra emlékeztető megjelenésük nagyon domináns volt a színpadon érdekes volt a mozgásuk, hanghordozásuk és mimikájuk. Az viszont nem tudom kit minősít inkább (engem, éppen az apródokat, esetleg a főszereplőket?) hogy legtöbbször rájuk figyeltem, és ilyenkor néha lemaradtam a szövevényes cselekmény egy-egy fordulatáról.
Báthory véres "angyalruhában" való visszatérése groteszk volt, de amilyen duhajnak mutatták be, belefért a jellemébe, és volt funkciója azzal, ahogy Bethlen lelkiismeretét számon kérte. A másik megragadó színfolt a Tompa Klára által játszott Báthory Anna boszorkányos szertartásai voltak, machbet-i hangulatot ébresztettek. A színpadkép rideg volt, de szerintem jól működtek ezek a vasszerkezetek. Épp azt éreztem, hogy egyszerűsítettek vele. Szóval sok pillanatát élveztem (a második felvonásnak inkább, mint az elsőnek) de hiányérzet maradt bennem. Bízok benne, hogy a harmadik megnézésnél Báthoryval együtt az előadás is újraéled...