Furcsán érdekes, látványban gazdag előadást láthattunk 2010 április 20-án a Nemzeti színpadán. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház hozta el a Napút a cédrus árnyékában című előadást. Már a műsorfüzet tervezője, szerkesztője beharangozta, hogy nem hagyományos előadást fogunk látni. Sőt arra is felhívta figyelmünket, hogy a titkot nem adják olcsón. Tényleg nem adták olcsón. Sőt az előadás megnyitásához, értelmezéséhez a kulcsot most sem találtam meg. Kíváncsian ültem be az előadásra. Túl az ötvenen joggal voltam kíváncsi arra, milyen hatással lesz rám egy nem hagyományos, sőt, mondhatni szokatlan előadási forma.
Az előadás tele van szimbólumokkal. Próbáltam megfejteni őket, be kell vallanom, kevés sikerrel. Ezért a látottakat-hallottakat két csoportba soroltam: amit megértettem plusszal, amit nem, azt minusszal jelöltem.
A minusszal jelölt részek:
Már a terem bejáratánál éktelen lárma fogadott. A széksorok közé két színész furakodott be. Egyik újságpapírba csomagolt tökmagot kínált egy lejes ellenértékért, és volt, aki vett is belőle. Lehet, hogy a meggyőző érv az volt, hogy nyugodtan lehet ropogtatni előadás közben is. A cigánylánynak öltözött színésznőnek azonban nem volt olyan sikere, senki nem akarta a tenyerét megmutatni, nem igazán győződtek meg a tenyérjóslás hitelességéről. Az eleinte felkínált, újságpapírba csomagolt tökmag-mennyiség ezerszeresét láttuk viszont a darab végén, amikor „tökmageső” hullt a színpadra.
A színpadon színész-író tétova mozdulatokkal tett-vett. Amikor megkezdődött az előadás és „felállították” az asztalt, arra gondoltam, hogy egy étkezési rituálét fogunk látni, de a szájhoz emelt poharak inkább valamiféle kocsmai szokásokra engedtek következtetni.
Egy esküvői-jelenetet táncoltak el a szereplők. Eleinte egy zsidó szertartásra gondoltam. De hamar el is hessegettem ezt a feltételezést, amikor csuklyát húztak a menyasszony és a vőlegény fejére.
A plusszal jelölt részek:
A Bulgakov regény őrületéből menekülő hős eldönti, hogy megírja a saját regényét, szereplőket, történeteket talál ki. Megelevenednek a szereplők, akik néha túlnövik és elnyomják alkotójukat.
A cédrusfa, mint szimbólum volt a legtisztább, legérthetőbb. Megépítése volt egy kicsit körülményes, de a feljebb-lejjebb beszólások humort is adtak a kemény fizikai munkának. A már cédrusfa gerendákat kopácsoló színészek a természeti népek hangjelzését utánozták. Közelebbről nézve, engem, az úgynevezett toaca-ra emlékeztetett, ami böjt idején templomba hívja az ortodox híveket.
Külön megdicsértem magam, amikor a Godot-ra várva replikát hallottam: „fehér répa, nem, én csak a sárga répát szeretem”…. Vagy amikor Vörösmarty Éj monológját véltem felfedezni a szövegben.
A nagy kifeszített vászon háta mögött árnyképek jelentek meg. A két világ közti elválasztódás abban állt, hogy az előtérben levő színész mozgása fordítottja volt a projektor háta mögötti színész mozgásának. A két világot az kötötte össze, hogy az előtérben lévő színész tűzet adott, vagy bort töltött a „hátsó” világban lévő kollega poharába. Mindez jelentéshordozó: árnyvilág – valóság összekötése és egyben szétválasztása.
A szerző kétszer próbálja megsemmisíteni, lelőni szereplőit, de azok felállnak és újra életre kelnek. Ekkor eldönti, nem kísérletezik tovább, figuráit útjukra engedi, egy újabb színpadi részlet fele. Ebből azt következtettem, hogy nincs igazán megelégedve művével.
A végén kigöngyölített Napút szivacsos talaján elindul a már jócskán megöregedett színésznő. És halad a cél, a Nap fele. Időnként meg-megáll tétován, néz vissza, hátha visszahívja az író, és újra életre kelti.
Amikor belefáradtam a szimbólumok megfejtésébe, akkor átadtam magam a látványnak, és még élveztem is a jól kigondolt, és begyakorolt koreográfiát. Közben a hátam mögött két néni szörnyülködése is emelte az est hangulatát, amikor a színpadon elhangzik a büdös p… Az egyik néni hangosan a másikhoz: „Na hallod, hogy mit mondanak.”
Az előadás rendező-koreográfusa: Döbrei Dénes m.v., látványtervező Rodolphe Bourotte, m.v., dramaturg: Dér Daphinsz m.v., animáció: Vetési-Szabados Kenéz m.v.
Játsszák : Boros Mária, Máthé Annamária, Vajda Gyöngyvér, Gazdag Erzsébet, Kolozsi Borsos Gábor, Kőműves Csongor és Szabó Eduard, hazaiak.
